Úgysem hiszed el, de már 150 000 forintból elindíthatod a vállalkozásod

Dátum

Megosztás

A Minner Indíts vállalkozást rovatában már több mint 120 vállalkozás ötletet olvashatsz. Ennyi ötlet közül biztosan van olyan, amiben látsz fantáziát, vagy legalábbis elindított a gondolkozásban. Tudod én ötletmorzsákat adok, melyeket könnyű tovább gondolni. Mi ez a 150 000 forint? Tényleg elindíthatom ennyiből a vállalkozásomat?

Az ötletek között szerepelnek nagyobb tőkét igénylő ötletek is, de szép számmal olyanok is, melyek elindításához kevés tőke kell. Az üzleti ebédes vállalkozás ötlet megvalósításába egyik olvasóm belevágott, és szerencséje volt, hogy rám írt Facebookon. Ő több tucat étteremben gondolkodott, akik a partnerei lehetnek, sőt az egész országban egyből el akarta indítani. Majd rávilágítottam, hogy először elég csak 1-2 étterem, és az is csak Budapesten. Mázlija volt, így időt és pénzt is spórolt. Erről írtam egy Facebook bejegyzést is. (Ha itt nem jelenik meg a bejegyzés, akkor kattints ide)

Egyik olvasó éppen a vállalkozás ötletek közül valósít meg egyet===============================És belefutott abba a…

Közzétette: Minner – 2015. november 1., vasárnap

Melyek azok az ötletek, melyek már kisebb költségvetéssel megvalósíthatók? Vagyis kb. 150 – 300 ezer forintból? Itt a lista:
1. ötlet – Albérlet közvetítés külföldieknek
2. ötlet -Balkonkertészet
3. ötlet – Idősek gondozása, időseknek bevásárlás, felügyelet 4. ötlet – Karriermenedzsment, fiatalok oktatása, fiatalok karrierjének elindítása
18. ötlet – Biztonsági szakértő, tanácsadó
20. ötlet -Drón biznisz, fotózás, videózás…
25. ötlet – DIY blog
27. ötlet – Fiataloknak szóló portál, mobilapp
29. ötlet – Wiki oldal vállalkozóknak
30. ötlet – Szabadidő tippek applikáció
32. ötlet – Infografika blogger
37. ötlet – Reklámajándék 3D nyomtatóval
38. ötlet – Hogyan csináljam weboldal
39. ötlet – Videó készítés cégek számára
42. ötlet – Webshop 3D nyomtatós tárgyaknak
43. ötlet – Rendelj kínából
46. ötlet – Antik nepper online
48. ötlet – Mindennap van szülinap…
50. ötlet – lakásnepper, Airbnb nepper
51. ötlet – Saját DIY termék
Extra ötlet: Így keress sok pénz fotósként, luxusórákkal
56. ötlet – Vállalati James Bond
58. ötlet – Több tízezer ember vár valami minőségit!
61. ötlet – Lakáskávézó?!
62. ötlet – Csoki műhely, bonbon műhely
64. ötlet – Virtuális asszisztens
67. ötlet – Üzleti ebéd szervező
68. ötlet – Saját főzőműsor a Youtubeon
69. ötlet – Érme bróker, érme vaterázás
71. ötlet – Szórakozz a mobilappokkal és közben keress pénzt
74. ötlet – Termék, szolgáltatás tesztelő blogger
75. ötlet – Közösségi hírbejelentő weboldal
78. ötlet – kismama blog
77. ötlet – Speciális tábor, több napos program szervezése
79. ötlet – kirakat mosás nem is elhanyagolható haszonnal
81. ötlet – Shopify és egyéb rendszerek szakértője
89. öltet – online biztosítási szakértő weboldal
92. ötlet – sablonos helyzet
94. ötlet – taníts online – de ne úgy, mint mások
95. ötlet – ezermester cég, vállalkozó
96. ötlet – könyv (NEM) mindenkinek
97. ötlet – fal nem maradhat üresen
100. ötlet – “Tuti kamu ez a nyereményjáték”
105. ötlet – van pénz a médiában?!
109. ötlet – közösségi újságírás, blogszolgáltatás üzemeltetés
110. ötlet – Randiguru, randiszervező
111. ötlet – lakásbutik
112. ötlet – celebadatbázis, celebwiki, celebhírek
113. ötlet – Számítógép javítás, oktatás, internet használat oktatás
115. ötlet – Salesman – értékesítési szakértő…
116. ötlet – Vírusírtó webshop, összehasonlító weboldal…

Fotó: Tech Cocktail/Facebook

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!