Zseniálisan újracsomagolt/gondolt MLM (sőt már nem is az)… ez a Celebrity WorldTrips

Dátum

Megosztás

Egyik ismerősöm felhívott, hogy összehozna egy kapcsolatával (ez még tavaly decemberben volt). Már az elején leszögezte, hogy lehet nem fog tetszeni nekem, de mindenképpen beszéljek az illetővel, mert több van benne, mint gondolnám. Hát igen, nem véletlen, hogy mondta, mert részben MLM-es dologról volt szó. De, ami ezután jött….

Találkoztam Szabó Nándorral, aki akkor még csak elkezdte beizzítani a Celebrity WorldTrips (CWT) brandjét. Az első mondatából éreztem, hogy ő abszolút képben van hogy nem vagyok annyira oda az MLM-ekért. Kiderült a CWT egy olyan klub, melyben élményutazásokon, élménytúrákon vesznek részt az emberek, sőt kedvezményesen vásárolhatnak a partnercégektől termékeket, szolgáltatásokat. Akkor tudatosult bennem, hogy: Wáó, Nándor felturbózta azt az MLM céget, akivel együtt dolgozik, ráépített szolgáltatásokat, sőt tovább is vitte azokat, mert a partnereket ő keresi fel. Újracsomagolta.

És el is érkeztünk az egyik érdekes részhez, amiért billentyűzetet ragadtam (vagyis inkább laptopot). Folyamatosan látom, ahogy egyre több partner csatlakozik a CWT-hez (érzem, hogy a Minnernek is ott a helye). Rá is írtam, hogy figyelj csak, neked 48 órából áll egy nap? És igen, szerintem többet dolgozik a cégén, mint bármelyikünk. Legalábbis engem nagyon motivál, ahogy látom, hogy pörög. Érdemes ellesni tőle még a brandépítést is. Kialakította, hogy mindenhol ott legyen a logója, a klubtagságot egy élménnyel köti össze. Megy, tárgyal, dolgozik…

Megkérdeztem tőle tegnap, hogy és akkor hol van ebben az MLM. Azt mondta, „Milán, veled beszélgettünk az MLM-ről? Nagyon keveset, igaz, mert téged az nem érdekel, téged az élmény utak érdekeltek, és persze a marketing együttműködés. Mindenkiről hamar megtudom, mi érdekli. Hamar kiderül, hogy ebben a klubban élményt akarsz vagy a pénzszerzési lehetőség érdekel”

Nézd meg a videót a CWT- ről, majd utána olvasd tovább a cikket!

Skydiving in Spain – Celebrity WorldTrips„A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.”
Varázslatos helyszínek. Életre szóló élmények. ✈️⛵️
.
Tarts velünk a következő kalandra Te is!
www.celebrityworldtrips.com

#Alomutazo
#nszabo
#travel #girl #beach #luxory #extrem #rich #holiday #summer #cwtclub

Közzétette: Celebrity WorldTrips #cwtclub – 2016. március 16.

Nézd meg ezt a képet! Ezen az a boríték látható, amit akkor kapsz meg, ha már te is klubtag leszel, ha jól tudom benne a névre szóló klubkártyával. Az ehhez hasonló „apróságokkal” éri el Szabó Nándor, hogy egyre sikeresebb lesz, és olyan klubot hoz létre, amihez hasonló itthon még nem volt. Egy-két dolgot elárult decemberben nekem, hogy mi lesz még, érdemes lesz figyelemmel kísérni a Celebrity WorldTripst! (Kép alatt folytatom!)
cwtboríték
Miközben ezeket a sorokat írom, már meg is fogalmazódott bennem a Minner 143. ötlete, ami egyébként már fel van írva jegyzetekbe, de gondoltam ideje lesz feltennem a vállalkozás ötletek közé. Ezt hamarosan olvashatod is majd.

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!