Most már kijelenthetjük, Kasza Tibi tarol a legnagyobb közösségi hálón

Dátum

Megosztás

Kasza Tibornak már több mint 500 000 követője van a legnagyobb közösségi hálón. Bármit megoszt, arra azonnal több ezren nyomják a lájkot és a megosztást. Bevallom én is követem, mert kíváncsi vagyok a reklám megoldásaira. A kiposztolt tartalmakba sokszor tesz reklámot (vagyis valószínűleg egy vagy két marketinges menedzseli a Facebookját).

Például többször tesz fel olyan humoros posztot, aminek az alján Riska tejhez kapcsolódó promóció szerepel. De láttam már Microsoftos promóciót is (Xbox, Microsoft). Szóval mondhatjuk azt is, hogy a celebségét kihasználja ilyen módon is. A Riskanak vagy a Microsoftnak megéri inkább nekiadni a reklám összeget, mint a Facebooknak (Vagyis azt is mondhatjuk, hogy a marketing tervükbe Kasza is belekerül). Tudod miért?

Mert még mindig igaz az, hogy szeretnénk hasonlítani a celebre, sztárra, akit követünk, szeretünk, vagy rajongója vagyunk. Vagyis többet ér az, ha Kaszánál meglátunk egy Riska reklámot, mintha egy sima reklámban találkozunk vele vagy a Google hirdetésben látjuk. Legutóbb, amikor a boltban voltam, és ránéztem a Riska tejre, arra gondoltam, ideje felnéznem miket posztolt mostanában a Kasza. Bár az alábbi posztnál már felturbózott reklámot látunk, mert még Barney Stinson is erős marketing hatással bír. (Az is igaz, hogy ebben az esetben már valószínűleg szerzői jogot is sértenek, mivel úgy használják fel az Így jártam anyátokkal filmből kivágott részt, hogy ahhoz közvetlenül – adott képen belül – reklám is kapcsolódik. Erre jobban odafigyelhetnének, vagy remélem kértek engedélyt, bár nem hiszem…). Kép alatt folytatódik a cikk.

kaszariska

Kasza Tibi a Facebookon való aktív jelenléttel lekörözi a többi celebet, műsorvezetőt, énekest…, mondhatni az összes konkurensét (elég sok területen aktív). A sok követő miatt már használhatja a Facebook élő közvetítését is. Posztolásaira csak annyit mondok, hogy a célcsoportjának megfelelően posztol, de még egy kis tematikát belevihetne, hogy a követőket meg is tudja tartani.

Nem kell Kaszának lenni, hogy a cégek felfigyeljenek rád, és fizessenek azért, hogy adott cég termékét használod. Rengeteg blogger kap ingyen próba termékeket, termékmintákat. De már napi pár ezer látogatót számláló blogra is tudsz szerezni reklámozót.  Erről szól az egyik Minneres vállalkozás ötlet: Indíts vállalkozást: 74. ötlet – Termék, szolgáltatás tesztelő blogger

Fotók: Kasza Tibor/Facebook

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!