Most akkor mi a helyzet a Norbi részvénnyel?

Dátum

Megosztás

Sokszor azt érzem, hogyha a Norbi Update részvényről beszélek mindenki kiröhög. Abban egyetértek, hogy Norbi egy megosztó személyiség, sokan utálják, viszont van egy réteg aki imádja. A Buda-Cash csődje, botránya sem tett jót a cég megítélésének, mivel az Update részvények kibocsátását ők bonyolították le, így rengeteg ügyfél részvénye ragadt a cégnél. Mi a helyzet a céggel? Teljesíti az ígéreteket?

Átnéztem a cég 2014. évi jelentését, és nem láttam kivetni valót az adatokban, sőt a cég 30 forint osztalékot is fizetett május 29-én. Ez így egy részvényre, vagyis a befektetett tőkére nézve, több mint 3%-os osztalékot jelent. Az osztalék fizetés óta az árfolyam erős korrekcióban van, vagyis inkább lejtmenetben. Utolsó ár 801 forint volt.

Új üzletek
Norbi nem tétlenkedik, és nyílnak folyamatosan az új üzletek. Legutóbbi közleményéből kiderül, hogy a Nagyvárad és Bécs után, most Prágában nyílt egy új Update1 bolt. Európai terjeszkedése tehát aktívan folyik.

2015. I. negyedév
Az első negyedévben rengeteg költség elment marketingre és az új üzletek nyitására. Az árbevétel 5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Sajnos az első negyedév deficites lett, vagyis veszteséges.

Részvény
A forgalom alacsony a részvényen, ami egy kicsit aggasztó. A cég kilátásai viszont nem olyan rosszak. A következő negyedéves jelentést megvárnám, és akkor döntenék a vásárlásról. Egy kis kockázatot megér a cég. A marketing költségek remélhetőleg a második negyedévben már nem viszik negatívba az eredményt. 1000 Forint alatt jó vételi lehetőséget kínál a részvény, véleményem szerint 2-3 év alatt 1500 Forintig fel kúszhat a részvény.

Fotó: Norbi Update/Facebook

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!