Alacsony a Facebook elérésed? Ne pánikolj! Itt az oka, mutatom miért.

Dátum

Megosztás

Tudtad, hogy a Facebook már több mint 13 éve működik? Ez alatt az idő alatt a legnagyobb fejlesztéseket a hírfolyam-algoritmuson végezték. Sokat dolgoznak a tökéletesítésen, sőt, ezt folyamatosan csinálniuk is kell. 2-3 évvel ezelőtt egy-egy poszt még majdnem minden követő előtt megjelent, ma már viszont az átlag valahol 5-10% között mozog (poszt elérés/követő). Felteheted magadban a kérdést, most akkor a cégek, Facebook oldalak ellen dolgozik a legnagyobb közösségi háló? Nézzük is a fontos információkat!

Egy-egy algoritmusfrissítés után teljesen megváltoznak az elérések számai. Ahogy említettem már a bekezdésben, folyamatosan csökkent az egy-egy poszthoz tartozó elérésszám. Ez természetes, azért is van így,  mert egyre több a Facebook oldal, egyre több a tartalom, több a poszt. Ha minden általunk ismert ember és kedvelt oldal posztjait elénk tenné az algoritmus, akkor naponta több órát kellene csak a hírfolyam nézésével töltenünk, hogy a végére érjünk. Ezért is alkalmaz a Facebook olyan algoritmust, ami szinte tudja azt, hogy minket mi érdekelne.

A Facebook jobban tudja, hogy mi érdekli a követőidet, mint te saját magad.

Ebben biztos lehetsz. Sőt, megköszönheted a Facebooknak, hogy többségben olyanok elé teszi a posztjaidat, akik nagyobb valószínűséggel kattintanak. Ezzel így nem spameled a követőidet sem. Nézz rá a posztstatisztikáidra!

Ezeket a számokat figyeld a Facebook-statisztikában – a legfontosabbak!

A kattintás/elérést számold és ne az elérés/követőszámot. 5% feletti kattintás/elérés szám már jónak mondható. Az alábbi képen a Minner átlagos posztelérését láthatod. 13 000 követőnél a legrosszabb esetben is 2500-3000 emberhez elér egy poszt, és én boldog vagyok, mert az átkattintás ezeknél a posztoknál is nagy az eléréshez viszonyítva (sokkal nagyobb, mint régen). Érdemes átnézni a posztok statisztikáit, ami jól meg is mutatja, hogy mi érdekli a követőket (alábbi képen egy példa). A bejegyzésaktivitás-mutatót figyeld! Kép alatt folytatom.

facebook eleres novelese

Az alábbi képet (Minner 7 napos statisztikája) a Facebook oldal ELEMZÉSEK fülre kattintva hoztam elő. Itt a legfontosabb mutató szintén az eléréshez és a bejegyzésaktivitáshoz köthető. Bejegyzésaktivitás/elérés számot figyeld, és azt próbáld növelni. 15% felett már jónak számít.

Képernyőfelvétel (43)

 

Ehhez kapcsolódó tartalom:Hogyan növeljem a közösségi oldalam követőtáborát? Mennyi követő kell a sikerhez? – tippek

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!