Több mint 40 millió forintot gyűjtöttek össze közösségi finanszírozással erre az ötletre. Be is indult az üzlet, de a kínaiak…

Dátum

Megosztás

Tudom mire gondolsz! Nem tudod eldönteni, hogy ez most egy klassz ötlet, vagy valami más… 🙂 Mármint az ingtartó hózentróger. Az NV Holders már nem először hirdette meg közösségi finanszírozás kampányon keresztül a saját fejlesztésű ingtartóit. 2016-ban 58 000 dollárt, míg 2017-ben már egy kicsit „tovább fejlesztett” verziójához már 100 000 dollárt sikerült összegyűjteni. A szlovén cég így több ezer vásárlót szerzett. Miért érdekes ez?

A termékkel egyébként ezt lehet elérni.

holder

Közösségi finanszírozás

Egyre többen indítják el, hirdetik meg ilyen módon az új termékeiket, szolgáltatásaikat. Ahogy már többször is olvashattad a Minneren, valójában elővásárlókat is gyűjtenek, akik előre kifizetik a terméket. Az NV Holdersnek jól is sült el ez a megoldás, mert sikerült a FB követőtáborukat is rövid időn belül 30 000 követőbázisra felvinniük.

A kínai másolat

Feltettem magamban a kérdést, hogy vajon ezt másolták a kínaik már? A képek magukért beszélnek:

Képernyőfelvétel (669)

Írtam már erről cikket, mármint a jelenségről >>> A kínaiak szinte azonnal lemásolják (ellopják az ötlet) a sikeres közösségi finanszírozó kampányok termékeit! (Indiegogo, Kickstarter)
Természetesen pár perc keresés után az Aliexpressen meg is találtam. És nem 10 000 forintba kerül, hanem csak 1300 forintba. Aztán feltettem magamnak a következő kérdést. Ki is a célcsoportja az NV Holders-nek? Fiatalabb 25-45 év közöttiek, tehetősebb, igényesebb férfiak. Szóval persze a kínai oldal elszippant vásárlókat, de ahogy látom sikerült kiépíteni egy komolyabb bázist, akik a minőségibb NV Holders terméket választják. Nem is beszélve arról, hogy még a garanciát is könnyebb érvényesíteni (2 év jár hozzá). Figyelni fogom őket, mert kíváncsi vagyok mennyire jelentkezik náluk ez a kínai hatás. Továbbá azt is, hogy mivel bővítik majd a termékpalettát, mert látva a kínai másolókat érdemes lesz elgondolkodniuk egy kicsit több termékben is.

A hazai képviselet visszajelzése: „Akik megveszik a kínait, azok végül átpártolnak az NV-re, mert sok visszajelzést kaptunk, hogy a kínai kidörzsöli az ember combját, pár hét után rojtosodnak az elasztikus pántok és nyáron abszolút nem tud azon az anyagon keresztül szellőzni a bőr. Szóval mi szeretjük a kínaiakat, mert végül mindenki hozzánk jön, előbb vagy utóbb.”

Ehhez kapcsolódó cikkek: 

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!