Na, de mit csinálnak Hongkongban? Nyereséges a metróhálózatuk?

Dátum

Megosztás

Még pár éve úgy állt a dolog, hogy Európából és Amerikából várják a kínaiak a szakképzett vezetőket, és mi adunk nekik olyan tanácsokat, mint például, hogyan kell vezetni egy céget… Aztán a helyzet kezd megfordulni, már nincsen szükségük a tanácsainkra. A hongkongi metró 2 milliárd dolláros éves profitot tud felmutatni. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a veszteséges budapesti metróhálózatot, hanem például a New York-i  metrót is kenterbe veri.

Ehhez persze hozzájárul a napi 5 millió ingázó, illetve az is, hogy a metró és külvárosi vasúthálózat 99,9%-ban pontosan érkezik az egyes állomásokra. Ez egy olyan élményt is nyújthat az utazóknak, hogy sokkal jobb alternatívaként tekintenek rá, mint az autóra, illetve a jegyvásárlási kedv is nagyobb.  Viszont egy érdekes hibrid modell alkalmaznak, mivel a bevételeik nagy része nem ebből, hanem az ingatlanfejlesztésből van. Több irodaház és pláza is a tulajdonukban van. Ez hasonló, mint a Harley-Davidson esetében, nekik például nem a motorokból, hanem a kis kiegészítőkben (sapkák, pólók, kabátok…) van a nagyobb bevételük.

Az üzleti modellt külföldre szeretnék vinni, a célállomásaik: Svédország, Ausztrália, Egyesült Királyság, és persze Kína nagyobb városai.

Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy jó lenne, ha kezükbe vennék a budapesti metrót is. Legalább nem lenne veszteséges, nem menne rá az állami pénz. Szerinted? Várjuk kommented a facebook lapunkon. 

Nézd meg videón a hongkongi metrót

Forrás: cnnmoney

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!