Lesz idén a tőzsdén Mikulás Rally? Decemberben érdemes részvényt venni?

Dátum

Megosztás

Sok elemző, bróker, szakértő egyetért azzal, hogy az egyik legideálisabb részvény vásárlási időszak a december. Statisztikailag is kimutatható, hogy a Mikulás Rally effektus hat a részvénypiacra, már-már beépült. Mit is jelent ez?

Mikulás Rallynak nevezik (Santa Claus Rally) a tőzsdén a decemberi időszakot (illetve már a Black Firday-dec.31 közötti időszakot is ide veszik sokan), amikor is a tőzsdék átlagban emelkednek. Majdhogynem ez elvárás is, hogy ezen időszak alatt emelkednek a részvények.

Vajon érdemes ilyenkor vásárolni a részvényekből?
Amennyiben nem akarjuk több éven át tartani a részvényeket akkor igen, sőt ha tovább akarjuk akkor is. Az alábbi grafikonon látszik, hogy ha a Buy and Hold stratégiát alkalmazzuk (megvesszük a részvényt az év bármely időszakában, és 5-10 évig tartjuk) akkor alacsonyabb hozamot érünk el, mint ha a Mikulás Rally idején, azaz decemberben veszünk. Persze a decemberi vásárlás, majd januári eladás miatt a költségeink megnőnek (több tranzakció). Amennyiben hosszútávon alkalmazzuk, így is több profitunk lesz.  (Forrás: Moneyweb) Kép alatt folytatom!

santa_claus_strategy

Donald Trump elnökké választása utána egy kisebb tőzsdei rally következett, így lehet, hogy Trump ellopta a Mikulástól a tőzsdei emelkedést. Tehát óvatosan kereskedj, ha ebben a rallyban bízol. Viszont érdekesség, hogy a google-ben sokan rákeresnek ilyenkor a Santa Claus Rally kifejezésre (a Google Trendsben látszik).

Mit érdemes most csinálnod?
A tőzsde indexeket (főleg S&P500, Nasdaq, DJ30) érdemes figyelned, és amikor vételi jelzést találsz, akkor a Mikulás Rally miatt nagyobb eséllyel meg is fog valósulni.

A Minner tőzsde rovatát támogató HotForex.com -nél is tudsz kereskedni az amerikai részvényindexekkel, és részvényekkel. Gyors a számlanyitás, és könnyű kezelni a tőzsde programot is, nem is beszélve, hogy mobilról is elérhető már a kereskedés. Kattints ide! 

Forrás: InvestorPlace,
Moneyweb

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!