Hogyan indítanék be egy könyveléssel, számlázással, számvitellel foglalkozó startupot?

Dátum

Megosztás

A „Hogyan indítanék be egy startupot” cikksorozat újabb részét olvashatod. Olyan ötleteket írok le, melyeket most időhiányában nem valósítok meg, de te inspirálódhatsz belőle, illetve a kivitelezés felépítéséből láthatod, hogy én mit csinálnék adott ötlet esetében.

A cikksorozatban azt mutatom be, hogy én milyen módon lépnék be adott piacra, adott termékkel/szolgáltatással úgy, hogy maximum 1-2 millió forintom van beindítani a vállalkozást. Ha ennél több lenne, akkor sem módosulna a kivitelezés, maximum felgyorsulna a megcélzott időtáv.

Startup-ötlet

Őszinte leszek, nem nagyon tudom még, mi lenne a termék/szolgáltatás, ami ebben az esetben, vagyis az én üzletimodell-felfogásom miatt nem is annyira baj. Az tény, hogy számvitellel, könyveléssel, továbbá automatizálással, BIG DATA-val kapcsolatos szoftver lesz. A cél az lesz, hogy könnyen érthető, kezelhető, és integrálható termék legyen a végén. Érdemes lesz elolvasnod az egész tartalmat, mert lesz egy fejlesztési szakasz, ami érdekessé teszi (API rész, meglátod miről beszélek). A Minner-en a 2017-es üzleti trendek között 7.-ként emeltem ki (bár nincs rangsor) a könyveléssel kapcsolatos vállalkozásokat. Az USA-ban már most könyvelőhiány van, akkor mi lesz később. Már ezen a piacon is egyre nagyobb a mozgolódás (erről majd lent).

Könyvelés, számvitel és én

Minden ötlet esetében érdemes megvizsgálni, hogy mi mit tudunk hozzáadni majd a későbbi startuphoz. Amennyiben még semmit, akkor mindenképpen érdemes hasonló mintát követni, mint amit itt leírok. Ennél a piacnál még szerencsém is van, mivel számviteli főiskolára jártam (bár pénzügyön végeztem), így a könyveléshez nem is keveset értek, főleg azért is, mert imádtam könyvelni (könnyű volt átlátni a rendszert). Az előző részben leírt kiterjesztett valósághoz képest, itt tehát könnyebb dolgom van, és akár már az elején is meg tudnék győzni egy befektetőt, de hülye lennék befektetővel elindulni már az elején (majd a későbbi szakaszban).
Tipp: Mindig gondold végig, hogy te, adott startup-ötlet esetében, mi az, amit hozzá tudsz tenni. Ez azért is lesz lényeges, mert el tudod dönteni, hogy megtudod-e majd győzni a későbbi befektetőket vagy sem.

A piac – Könyvelés, számvitel

Már van olyan hazai cég is, akik külföld felé kacsintgatnak. A Kulcs-Soft a magyar tőzsdén is kint van, így nehéz lenne startupnak nevezni, bár az USA-ban való terjeszkedését tekinthetjük annak is. Nem véletlen, ezt a piacot pécézték ki ők is, elég nagy is, és a szoftveres megoldások iránt még nyitottabb a piac, mint Európában. Főleg az olyanokért, amivel vagy automatizálni lehet a folyamatokat, vagy a cég esetében egyéb adatok is kinyerhetők az alap számviteli kimutatásokon kívül. Ezt a versenyt az nyeri, aki legjobban meg tudja érteni az ügyfelek (cégek, vállalkozók) igényeit, és később a terméket, szolgáltatást jól tálalja. Bár azt gondolhatod, hogy a piac már elúszott, ez nem így van. Nem mindig az első piaci szereplő lesz a nyerő (lásd MySpace > Facebook). Így mindenképpen az ilyen megoldások felé indítanék el később fejlesztéseket. DE!

Piac megismerése

Egy olyan startuphoz, amit tényleg komolyan gondolunk, és valóban nagy növekedést akarunk elérni, elengedhetetlen a jó piacismeret. Tehát először is keresek egy olyan tevékenységet, amivel közel tudok kerülni a vállalkozókhoz, cégekhez, illetve ehhez a piachoz, hogy lássam az igényeket. Kérdőívezés is jó, de a hús-vér emberi kapcsolat még jobb.

Piacralépés

Persze az ötlet, és a kb. irány megvan, de még abszolút nincs termék, szoftver. A Minner-en már leírt elvet követem: butítsd le úgy az ötletedet, hogy ne kelljen sok pénzt kockáztatnod, és mégis nagyobb sikert érhetsz el, mintha azonnal lépnél a piacra, már kitalált termékkel.

1. év:
Cél a piac megismerése, profittermelés, leendő munkatársak felkutatása. Több kiindulási pontot is látok, egy biztos, hogy hagyományos vállalkozásba vágnék bele ezen a területen: könyvelés, adótanácsadás, szoftverek, online megoldások összekapcsolása

  • A könyvelés-automatizálás specialistája lennék:
    Első ötletem az lenne, hogy meglévő rendszerek, szoftverek között keresnék megoldásokat, összekapcsolódási pontokat, integrációt, automatizálást megkönnyítő megoldásokat. Teljesen felmérném a piacot.
    Olyan cégeket keresnék, akik szeretnének új ügyviteli szoftvert bevezetni, vagy a meglévőt felturbózni. Ebben segítenék, cselekvési tervet készítenék…. természetesen óradíj ellenében.
  • Megismerném a külföldi (ügyviteli) rendszerek api lehetőségeit (api = hozzáférést ad adott rendszerhez, hogy például összekapcsold más rendszerrel. Pl. a www.minnerakademia.hu  oldalam api-n keresztül kapcsolódik a Barionhoz (bankkártya elfogadás) és a Számlázz.hu -hoz. Így automatikusan tudok számlázni, sőt, még a könyvelés egy részét is sikerült automatizálni.).
  • Másik lehetőség: ügyfelek közvetítése könyvelőkhöz, vagy ehhez kapcsolódó egyéb, online megoldás (blog, könyvelőkereső….).
  • Blogot indítanék a könyvelés, számvitel, adózás, automatizálás témakörben, sőt, a BIG DATA-t sem hagynám ki.

2. év:
Itt már túl kell lennem 5-20 projekten, ami azt jelenti, hogy 1-4 millió forint bevételem már származott az első évből (nem túlzás).

  • Mivel az api-k meglévő rendszerek integrálhatóságát kerestem az első évben, így nagy piaci rálátásom lenne a hazai webfejlesztőkre is, és biztosan kapcsolatba is kerülnék több tucat fejlesztővel. Tehát, a későbbi csapat egy részét már munka közben megismerem.
  • Elkezdem megtervezni a tapasztalatok alapján, melyik irányba érdemes elindulni.
  • Ami már biztos! Ezt olvasd el!
    Az utóbbi időben azt tapasztaltam ezen piacon  (az előbb leírt terv figyelmen kívül hagyása nélkül), hogy az api-k használata, azok programozhatósága, integrálása más rendszerekbe nagyon jövedelmező lehet. Pl. XY ügyviteli rendszer api-n keresztüli összekapcsolása bankszámlával, weboldallal, hirdetési rendszerekkel
    Fontos! Ezzel azt érem el, hogy egy már profi rendszer farvizén tudok evezni úgy, hogy közben ügyfeleket vonzok magamhoz.
  • Így szépen lassan fejlesztőket toboroznék magam mellé, először 1-1 api fejlesztésében vennénk részt

3. vagy 4. év

  • Egy ideig profitálna a cég az apik fejlesztésével. Lefejlesztünk egy apit, majd kínáljuk a cégeknek. A fejlesztés többszöröséért tudjuk majd adni. Továbbá, jutalékot kérnék adott cég előfizetési díjából (amennyiben van).
  • Többször kellene külföldre utazni, hogy a versenytársakat vagy a későbbi partnereket felkutassuk.
  • Kezdődne a saját rendszer fejlesztése a tapasztalatok alapján. Mivel ügyfeleinkkel folyamatosan kapcsolatban lennénk (itt már többen vagyunk), így biztosan ki tudnánk dolgozni azokat a megoldásokat, amikkel könnyen át tudnánk terelni a felhasználókat a startupunkhoz.
  • Befektető keresése. Olyan hazai, illetve külföldi befektetőt, kockázati tőkét keresnék, akinek segítségével könnyebben be tudnánk lépni a külföldi piacra. Tehát, mindenképpen csak okos tőkével, kapcsolatokkal rendelkező befektetőkkel állnék szóba.
  • Aztán még van ötletem természetesen, de mindet nem fogom ellőni 😛 legyen előnyöm attól, hogy leírom az ötletet ide, ha később mégis erre a piacra lépnék.

Mit tanulhattál ebből?

  • Nem ugrok azonnal fejjel a falnak.
  • Bár a piacot ismerem, de először már meglévő cégek farvizén evezek, így nyerve saját piacot (lásd api-k ról szóló részt!).
  • Nem zavar, ha közben más is fejleszt hasonlót, vagy elindultak a fejlesztések ezen a piacon, nem számít, ha nem én vagyok az első a piacon (például Facebook előtt is volt a MySpace, mégis a FB lett a sikeresebb)
  • Már működő céget tudok felmutatni, ha éppenséggel több tíz millió forintra lesz szükségem. Amennyiben befektetőkkel kell tárgyalnom ez jó tárgyalási alapot fog képezni.

Tudom, mire gondolsz: „Akkor miért nem valósítom meg?” Éppen, amint látod a Minner-en dolgozom, és ezt a vállalkozásomat valósítom meg, és azon vagyok, hogy minél nagyobb brand legyen, és természetesen minél több bevételem származzon belőle. Így mázlitok van, mert amelyik ötletet nem valósítom meg 1-3 éven belül, azt leírom a Minner-en.

A cikksorozat további része:
Hogyan indítanék be egy kiterjesztett valósággal foglalkozó startupot? – Figyeld a lépéseket, és inspirálódj belőle!

[adrotate banner=”5″]

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!