Amint meglátják az OSZTVA szót, mindenki megőrül … a lájkvadász nyereményjátékok pozitív hatása

Dátum

Megosztás

Láttál már olyat, hogy az emberek olyan helyre is odaírták az alábbi szavak valamelyikét: OSZTVA, LÁJK, KÉSZ… , ahová nem is kellett volna, mert mondjuk az nem nyereményjáték? Néhányan vagyunk annyira elvetemült social marketingesek, hogy direkt ki is használjuk ezt. Legutóbb egy ismerősömet kértem meg, hogy az egyik olyan cégnél, akinek a kampányát éppen csináltam, írja be kommentben, hogy OSZTVA. Mondtam neki, ez egy teszt lesz. És ,ami ezután jött, azt már sejtheted is….

Volt még egy csavar az egészben, a posztot eleve reklámoztuk is. Így eljutott olyanokhoz is, akik ha meglátnak egy OSZTVA szót, reflexszerűen be is írják, és megosztják a posztot. Reklám posztot ritkán osztanak meg, főleg ha az nem blogbejegyzés, hanem direkt reklám (ez utóbbi volt). Nos így sikerült elérni, hogy ezt a reklám posztot mégis többen megosszák (minimum 10-szer annyian), és még több érdeklődőhöz eljusson. Nyugi, nem csináljuk nagyiparban, mert az visszás lenne, de néha jó egy kicsit szórakozva reklámozni.

Ez a lájkvadász (kamu) nyereményjátékok hozadéka is egyben. Amikor például nyereményjátékot szervezünk egy céggel, akkor a játék ideje alatt többször is posztolunk, mert sokan azokat a képeket is megosztják, mintha úgy éreznék, lenne valami jelentősége a sorsolásnál (pedig nincs). Arra viszont nem számítottam, hogy 42 megosztást (fent a képen látod) tud generálni egy ilyen poszt, amiben még csak ki se írtuk a NYEREMÉNYJÁTÉK szót, csak egy OSZTVA kommentet írattunk egy ismerőssel. Egyébként még a megrendeléseken is meglátszott a kis akció eredménye.

Manipuláció?
Rengetegszer mondhatnánk az egyes marketing technikákra, hogy manipuláljuk, befolyásoljuk az embereket. Ez a marketing. Ezt a kis trükköt még biztosan (néha) használni fogjuk, főleg kezdő cégnél 🙂

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!