A Google hirdetési bevétele egy évben annyi, mint a 2000-es évben az egész print média iparágnak (utóbbi ekkor volt a csúcson)

A Google hirdetési bevétele egy évben annyi, mint a 2000-es évben az egész print média iparágnak (utóbbi ekkor volt a csúcson)

Látod a fenti ábrát? Wow! 2010-ben először lehagyta a Google az egész print hirdetési piac bevételeit, majd 2014-ben elérte azt az összeget, amit az egész offline média elért a 2001-es csúcsán. Közben természetesen megvette a Google a Youtube-ot, azzal is növelni tudata a megjeleníthető reklámfelületek számát. Az alábbi ábrán láthatod, hogy a keresőóriás (Alphabet a Google cégneve) bevételei hogyan oszlanak meg.

Igen, a keresőben látható és az ehhez tartozó ún. display (amikor egy weboldalon látsz a Google által “odatett” hirdetést) hirdetésekből jön a legtöbb bevétel, illetve ide tartozik még a Youtube is.

chart-five-tech-companies-revenues (1)

A legtöbb vállalkozás szinte élet-halál harcot vív a Google hirdetéssel. Ezt úgy értem, ha nem reklámoznának rajta, akkor az eladásaik is elmaradoznának. Erről írtam is egy cikket: A cégek Facebook és Google függők – ebből profitálhatsz!!!

A Minner tőzsde rovatát támogató HotForex brókercégnél kereskedni tudsz a Google részvénnyel, alacsony költségek mellett. Ide kattintva be tudsz regisztrálni a céghez.

Share Button

Ez is érdekelhet

Kommentek