3 millió Ft kötelező törzstőke

Dátum

Megosztás

A Kft-k több mint felét érinteni fogja az új polgári törvényönyvben (Ptk.)az a változtatás, hogy a minimális alaptőke követelményét felemelték 500 ezer Ft-ról 3 millió forintra, március közepétől lép hatályba. Engedményt adtak, mivel nagyon sok kényszervállalkozást is érintett, illetve sok cég így is veszteséges és nehezen tudnak megfelelni a törvénynek. Ezért 2016. március 16-ig kitolták a feltöltési határidőt. Amennyiben a cégben változás történik, tehát a létesítő okiratban módosítás miatti kérvényt adnak be a cégbíróságra, akkor

  • A eset: fel kell tölteni a tőrzstőkét 3 millió Ft-ra (apportként is történhet az emelés)

  • B eset: a cégbíróság azt tanácsolja, hogy Bt-re vagy Kkt-ra alakuljon át

Ezzel az intézkedéssel tisztulni fog a vállalati piac, illetve sok kisebb Kft dönthet a megszünés vagy másik cégformára átalakulás mellett.

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!