1,35% az alapkamat? Pörög a gazdaság Hölgyeim és Uraim!?

Dátum

Megosztás

A kamatdöntésről alul olvashatsz. Először jöjjön egy ki bevezető. Nem mehetünk el a csökkentés ténye mellett. Hiába alacsony az alapkamat külföldön, akkor is a jelenlegi gazdasági környezet az ilyen alacsony alapkamatot nem tenné lehetővé. Az is érdekes, hogy míg az USA a kamat emelését tervezi, mi csökkentjük. Ebből az lesz majd, hogy hirtelen fel kell emelnünk. A következő részt pedig az Equilor Befektetési Zrt. készítette:

Az elemzői várakozásoktól eltérően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot, így az most 1,35%-on áll.

Az MNB kedden délelőtt jelezte, hogy Matolcsy György jegybankelnök 14:30-kor sajtótájékoztatót tart. Mivel ilyen eseményt csak nagyobb horderejű bejelentések esetén szoktak összehívni; a befektetők arra rendezkedtek be, hogy a mai volt az utolsó lépés a márciusban újraindult kamatvágási ciklusban.

A monetáris lazítási ciklus végét a hazai inflációs mutatókban kibontakozó emelkedés, illetve kisebb részben a 1,50%-os lengyel alapkamathoz mért diszkont indokolhatta a grémium részéről

  1. júliusban az MNB a konszenzusban szereplő 10 bázispont helyett 20 bázisponttal csökkentette az alapkamatot (2,10%-ra) és a maihoz hasonló módon sajtótájékoztató keretében jelentette be a monetáris lazítási ciklus szüneteltetését. A jegybank idén márciusban indította újra a kamatvágási ciklust, ami várakozásunk szerint a mai döntéssel ért véget.

Milyen kamatszintet vártak a befektetők?

A kamatdöntés napját megelőzően stagnáltak a kamatcsökkentési várakozások, a pénzpiaci termékek árazása alapján (3×6 FRA) a befektetők 1,30% körüli mélyponttal számoltak az MNB alapkamat kapcsán.

Forrás: Equilor
Fotó: MNB, Equilor, Bloomberg

Mándó Milán
Mándó Milán
Azt az üzleti blogot írom, amit én is szívesen olvasnék. A célom, hogy nap mint nap benntartsalak az üzleti flowban, fenntartsam a lelkesedésed! 9 éve foglalkozom azzal, hogy vállalkozások működését fejlesztem, újítom meg. Imádom az üzleti statisztikákat, stratégiákat, kutatásokat és ezeket mind összekapcsolni. És ebben segítek neked a cikkekben, oktatásokban, sőt akár chaten is!